A világ teremtése (japán)

Az isteni szerelmespár, Izanagi és Izanami egymáshoz simulva álltak az égbolt lebegő hídján, a szivárványon, és azt találgatták, vajon van-e alattuk a mélységben föld. Fiatal istenek voltak: az utolsó istenpár. Az ég és a föld ekkor már végtelen idők óta megvolt: az idők kezdetén úgy keletkezett, hogy a kaotikus tojás, amelyben In és Jo , férfi és a női őselem együtt feküdt kettévált. Ekkor született az első isten is, akinek Izanagi és Izanami az ükunokája volt. Az ifjú pár, kíváncsiságát kielégítendő, megfogta és a mélybe hajította az Ég Ékszerdárdáját, amely a földre esett, és belőle jött létre az óceán, az óceán egy kis cseppjéből pedig Onogorio szigete ahova az isteni szerelmesek leszálltak, hogy ott szeressék egymást. Egyesülésükből először a japán szigetek, utóbb a Nap istennője, holdisten és Föld isten született meg - meséli a japán eredetű mítosz. Legkisebb gyermeküknek, a tűz istenének világra jöttekor Izanami elégett, és leszállt az alvilágba. Kétségbeesett férje követte, és könyörgött feleségének, térjen vissza vele a földre. Az istennő engedett a kérésnek, de feltételül szabta házastársának, hogy mialatt felkészül az útra, nem szabad ránéznie. A férfi nem állta meg, hogy rá ne pillantson imádott hitvesére, és úgy megijed feleségén végbement változástól, hogy rémületében visszamenekült a felső világba.

A világ teremtése (Edda)

"A régi időkben semmi sem volt, nem volt sem homok, sem tenger, sem sós habok.
Nem volt lenn föld, nem volt fenn ég, nem zöldült fű, ásított a semmi."
Így írja le a világ keletkezése előtti időt az Edda című mitológia és hősepika gyűjtemény. A határtalan semmiben, csak a titokzatos világszellem élt. Megteremtette északon a jég, délen a tűz országát. A jég honában jeges folyamok eredtek, a tűz országában forró szelek fújtak. Ahol a kettő találkozott, ott megolvadt a jég, és a megolvadt jégből két élőlény is keletkezett: egy Ymir nevű óriás és egy hatalmas tehén, ennek a tején élt az óriás -lévén hogy ekkor még semmilyen más táplálékhoz nem juthatott. A tehénnek még ilyen falat se került, kénytelen volt a környéken emelkedő sós sziklákat nyalogatva tartani fenn magát. Addig-addig tette ezt, amíg azok emberi, sőt isteni alakot öltöttek, és ezután persze meg is elevenedtek. Az így megtestesült Bur isten alkotója tehát tulajdonképpen a tehén volt. Hogy, hogy nem, Ymir óriásnak a leánya, Burnak fia született. Az óriásfi és az istenlány természetesen összeházasodtak, gyermekeik születtek. Mégsem volt hosszú a béke az istenek és az óriások között, hamarosan összevesztek és hadra keltek egymás ellen. Az istenek megölték, a mélységbe lökték Ymirt, majd hatalmas testéből megteremtették az egész világot. A húsából lett a föld, a véréből a tenger, a fogaiból a sziklák, a koponyájából a kerek égbolt. A hajszálai pedig bokrokká és égbe nyúló fákká váltak.
E fákból alkották meg az istenek a már kész világot benépesítő embereket. Mégpedig úgy, hogy a kőrisfából férfi - Aszkr -, az égerfából asszony - Embla - lett- Ezután a Földön már nem az istenek, hanem az emberek szaporodtak.

A világ teremtése (óperzsa)

Áhura-Mazda - a tűz, a fény, a jóság istene, akinek az ég a ruhája, a Nap a szeme és a mennydörgések hona a lakhelye - hogy ellenlábasát, Ahra-Majniut a sötétség, a gonoszság és a rosszaság istenét megelőzze, hozzákezdett a mindenség teremtéséhez, és egy láthatatlan, szellemi világot alkotott. A gonosz isten, amikor erről értesült, nyomban előbújt lakhelyéről, de Áhura-Mazda elkábította, majd visszaűzte otthonába. Ezután a főisten, így megszabadulva az okvetetlenkedőtől, hozzálátott a kettőjük hajléka közötti űr kitöltéséhez. Ennek során létrehozta az anyagi világot, amely a fényesség honát és a sötétség birodalmát köti össze. Így meséli a világ teremtését az óperzsa mítosz. Eszerint a teremtés egy hétnél jóval többet: pontosan 365 napot vett igénybe. Ebből az ég megteremtésére 45 napot fordított Áhura-Mazda, a vízekére hatvanat, a föld létrehozására hetvenöt napot szánt, a fák harminc, a barmok nyolcvan nap alatt alakultak ki. Az utóbbiak kialakításához képest az emberé, úgy látszik könnyű dolog volt, hiszen ezzel már 75 nap alatt elkészült. Éppen időben, mert közben örök ellensége, Ahra-Majniu magához tért, és népének az összes gonosz démonnak az élére állva ismét előjött, hogy most már ő fejezze be a teremtés munkáját. Megölte az ősbikát, teteméből megalkotta a még nem létező növényeket és állatokat, majd meggyilkolta a már korábban megteremtett első emberpárt is. Áhura-Mazda azonban nem nyugodott bele, hogy a még éppen csak életre keltett emberiség kipusztuljon, ezért a halott ősapának gyermekei születtek, akiknek jólétéről, békéjéről maga a főisten gondoskodott.
A rosszaság istene azonban megirigyelte e paradicsomi állapotot, és - másképp nem tudva célt érni - hozzákezdett az emberek megrontásához. Az egyik férfi fogékonynak bizonyult a gonosz csábítására, szakított az emberek eredendő tulajdonságaival: a jósággal meg a jámborsággal. Ezért Áhura-Mazda kénytelen volt őt társaival együtt megfosztani a dicsőségtől, és nyomorúságba taszítani. Jelenleg tehát a jó és a rossz hatalmas harcában a gonosz vezet - állítja az óperzsa mitológia - de nem kétséges a végeredmény: a küzdelem a jó diadalával fejeződik be, és ekkor megkezdődik a boldog örökkévalóság korszaka, amelyet már nem zavarhatnak meg a sötétség istenének gonosz cselszövési.

A világ teremtése (görög)

Az elemek öröktől fogva megvannak, csakhogy kezdetben zűrzavaros összevisszaságban, káoszt alkotva keveredtek egymással. Így tartja ezt az ókori görögök mitológiája. Ahogy aztán sorra megszülettek az istenek, egymás után elváltak az egyes anyagok a többitől. Először Gaia, a föld istennője teremtődött meg, és alakult ki egyszersmind a Föld is. Gaia után látta volna meg a napvilágot élettársa, az ég istene, Uranosz, ha lett volna már akkor napvilág. Kettőjük gyermekei Okéanosz, a tenger és Kronosz, az idő. Az utóbbi aztán elválasztotta egymástól szüleit, azaz az eget és a földet. Ez volt az a pillanat, amikor minden elkezdődött. Ezt a mindent nevezték a görögök világfolyamatnak, amelynek ura idővel Kronosz legkisebbik fia, Zeusz lett, miután legyőzve apját, kiszabadította testvéreit annak gyomrából. Kronosz ugyanis, hatalmát féltve tőlük, még csecsemőkorukban lenyelte őket.
Zeusz uralta mindenség nemsokára be is népesült. Mihelyt elérkezett a Végzet által kiszabott idő, az istenek a Föld belsejébe vonultak, és ott egyesült erővel megformálták az embert. Ehhez azokat az anyagokat használták fel, amelyeket ott találtak: földet és tüzet.
Az élőlények kezdetben teljesen védtelenek voltak. Ezért Zeusz két titánt, Prométheuszt és testvérét Épimétheuszt megbízta azzal, hogy ruházza fel őket olyan adottságokkal, amelyek lehetővé teszik, hogy megéljenek. Épimétheusz minden rendelkezésre álló képességet és tulajdonságot - erős fogakat, karmokat, szárnyakat, izmosságot és ügyességet - szétosztott az állatvilág tagjai között, mert emberekről megfeledkezett. Prométheusz úgy megsajnálta az ily módon kisemmizett csupasz és gyenge teremtést, hogy másképp nem tudva segíteni rajta, ellopta az istenek kovácsától a tüzet, a bölcsesség istenasszonyától pedig az eszességet és a mesterségek ismeretét. E jótettéért harmincezer évig kellett egy sziklához láncolva bűnhődnie. De az ember, nagylelkűségének hála, nagy és erős lett.

A világ teremtése (egyiptomi)

Ahogy fejlődött az ókori Egyiptom társadalma, úgy gyártott a papság új meg új meséket a világ teremtéséről. Az első változat szerint az őskáosz mindig létezett. Ebből származik minden élet, éppúgy, mint ahogyan az egyiptomi birodalom minden lakójának az élete a Nílustól függött. E káoszból magától bújt elő a Föld, majd - csillagokkal, a Nappal és a Holddal díszített tehén formájában - az égbolt. Az első két élőlény, a kígyó és a béka szintén eme ősiszapból keletkezett.
A fáraók korában megváltozott a hit: a papok a valóságos társadalom mintájára átszabták a képzelt világot: ekkortól úgy tartották, hogy minden és mindenki fölött uralkodó főisten teremtette a világot és az embereket. A feladat maradt az isteneknek az idő folyamán változtak. A birodalom fennállása során ugyanis többször változott az egyes települések jelentősége. És mivel mindegyiknek meg volt a maga istensége, az csak természetes, hogy mindig a pillanatnyi főváros saját védnökét tisztelték az egész világ teremtéséért. Ami persze magának a városnak is sok tisztességet hozott.

A világ teremtése (indián)

Ahány indián törzs, annyiféleképpen képzelte el a világteremtését. Az egyik változat szerint kezdetben hatalmas ősvíz borította el a mindenséget - ez a motívum igen sok teremtéstörténetben megjelenik. - Ebben egy hatalmas teknősbéka úszott, amelynek hátán nyugodott a teljes puszta szárazföld. Egyszer csak az égből egy asszony hullott alá, és megtelepedett ott. E nőnek hamarosan ikerfiai születtek. Az egyiküket Tűzkőnek, a másikat Rügyecskének hívták. A két világteremtő gyerek kiskorától fogva nem egyeztek egymással. Rügyecske kedvezni akart az embereknek: úgy alakította a világot, hogy minden a kényelmét szolgálja. Még a folyók is két irányba folytak egyszerre, hogy bármerre is igyekeznek a kenusok, ne kelljen evezniük. Tűzkő sem akart rosszat fivére védenceinek, csak attól félt, hogy a túl könnyű élet következtében teremtményeik elpuhulnának, amiből előbb-utóbb katasztrófa származna. Ezért - ha azt még el is tűrte, hogy fivére a mai méretűre zsugorítsa az általa oroszlánnagyságúra növesztett moszkitót - azt már semmikép se hagyta, hogy a jószágok olyan kövérek maradjanak, amilyenek Rügyecske szerette volna őket. A két teljesen egyformán erős testvér így addig-addig változtatott egymás művén, amíg a világ olyanná alakult, amilyennek az indiánok látták: sem túl jóvá, sem túl rosszá.

A puebló indiánok mítosza szerint az élet nem egészen az égben vagy vízben, hanem a föld alatt kezdődött. Szerintük valamikor réges-régen minden élőlénynek ott volt az otthona, így érthető, hogy az örök sötétségben a bőrük is feketévé vált. Nagy bajukban segítségükre jött Kukorica istennő - aki már csak azért is nagy tiszteletnek örvendett a pueblók között, mert fő táplálékuk a kukorica volt - és egy hatalmas fát teremtett. Ezen keresztül az emberek felkapaszkodhattak mai lakhelyükre, hogy azontúl a napvilágon legyen a hazájuk.

Virágból a világ

Vishnu isten, aki akkor egyedüli isten és egyben egyedüli lény volt a még nem is létező világban, magányosan lebegett a mindenséget elárasztó végtelen, parttalan víz tetején, miközben szelíden himbálták a hullámok. Néhány évezred vagy évmilliomod múltán azonban megelégelte, az egyedül létet és egy pompás lótuszvirágot növesztett a köldökéből. Ebben a lótuszvirágban megjelent Brahma, az első alkotó isten aki hamarosan hozzálátott a világ megteremtéséhez.

Ugye szép történet? A hinduk képzelik el ilyen költői módon a teremtést. Az emberi elme - tudományos gondolkodás híján - nem fogja fel a végtelent. Azt pedig különösen nehéz megérteni, hogy a minket körülvevő hatalmas, tarka-barka világegyetem végtelen idők óta létezik. Hiszen e tényt csak a modern természettudomány volt képes feltárni.

De ha a valóságot nem ismerhették a régiek, valamilyen magyarázatot ki kellett találniuk tudásvágyuk kielégítésére. Az így keletkezett mítoszok általában cseppet sem szűkölködnek fantáziadús elemekben, és olyan költőiek, amilyen csak a népmese lehet. Érdemes közülük megismerni, mert ha az időben is végtelen világ keletkezéséről természetszerűleg nem is tudunk meg belőlük semmit, egy-egy nép történetéről, gondolatvilágáról annál többet.

Az első blogom

Sokat gondolkodtam, hogy miről is írhatnék. Az internetes pénzkeresésről a gyors meggazdagodás reményében? A főzésről? Vagy arról, hogyan tanuljunk online nyelveket. Egy kis fejtőrést okozott. Vannak a szívemhez egy nagyon közel álló témák, ezekről szeretném a gondolataimat megosztani veletek, ez pedig nem más mint: - az ezotéria, a mágia, a jóslás, az angyalok, a tündérek, a világ születését hogyan képzelik egyes népek, valamint az, hogy hogyan teljesülnek a kívánságaink stb.......